Minden program

Ferenc a köbön: templom- és orgonabemutató séta V.

2026. szeptember 24., csütörtök · 16:00

assisi szent ferenc-templom, Budapest · ingyenes

Ferenc a köbön: templom- és orgonabemutató séta V. — assisi szent ferenc-templom, Budapest
Ingyenes belépés

A ferencvárosi főplébánia több mint kétszáz éves múltra tekint vissza: nevét egy császártól kapta, papjait pedig egy csereügylet révén a Kecskeméti kapun túli pesti külváros. A ferencesek és a ferencvárosiak együtt élték meg az 1838-as árvíz pusztítását, majd ötven évvel később együtt örültek, amikor először szólaltak meg a Ybl Miklós tervezte neoromán templom harangjai. A templomépítés egyik irányítója és krónikása Kurtz Vilmos ferences szerzetes volt, aki fél évszázadát Ferencvárosnak szentelte - és éppen ő vezette azt a megrendítő pillanatot 1900-ban, amikor a ferencvárosi papok kényszerű döntés nyomán elhagyták a szerzetesi életet, és az esztergomi egyházmegye szolgálatába léptek.

A séta e hosszú 19. századi történet nyomában indul a főkaputól: Kurtz és ferences társai által hátrahagyott nyomokat keresünk a templomban, a látogatók elől egyébként elzárt sekrestyében és az altemplomban. A karzatokról közelről tekinthetők meg az idén 800 éve elhunyt rendalapító Assisi Szent Ferenc és más ferences szentek falképábrázolásai. A program Szent Ferenc alakját felidéző orgonamuzsikával zárul.

A séta másfél órás és ingyenes; adományokat az orgonaház restaurálására szívesen fogadunk (téglajegy: 2 000 Ft). A csoportlétszám korlátozott (max. 25 fő), ezért regisztráció szükséges: https://forms.gle/sqwtw7d2MuDMYbcr8