Romantikus kamarazene – Mendelssohn, Brahms, Kalkbrenner

F. MENDELSSOHN (1809-1847): D-dúr vonósszimfónia, MWV No. 2

F. W. KALKBRENNER (1785-1849): G-dúr szextett, op. 58

-

J. BRAHMS (1833-1897): f-moll zongoraötös, op. 34

Friedrich Wilhelm Kalkbrenner ma kevéssé ismert név, pedig a maga korában közkedvelt zeneszerzőnek, zongoravirtuóznak és tanárnak számított. Haydn, Beethoven és Hummel bécsi ismerőse, Salieri tanítványa volt, Chopin is csodálta, és Londonban, majd Párizsban élete végéig oktatta az általa kidolgozott zongorajáték-technikát. Négytételes szextettje leginkább Schubertre emlékeztet: bár Kalkbrenner magát "az utolsó klasszicistaként" emlegette, a mű a romantika hangján szól. A zongoráé a főszerep, a kísérő vonósötös időnként szinte zenekarszerűen színezi a hangzást.

A koncert első felén Mendelssohn tizenhárom vonósszimfóniájának egyike is elhangzik: a háromtételes D-dúr darabot a szerző 12-14 évesen írta klasszikus stílusban, ám a 6/8-os zárótétel ritmuseltolásai már érettebb műveit előlegezik. A második részben Brahms f-moll zongoraötöse következik - ez az 1864-ben keletkezett kompozíció szintén kiemelt szerepet szán a zongorának, noha Brahms eredetileg vonósötösre tervezte a darabot.

A műsort az Ensemble Variabile, a historikus előadásmódra épülő kamaraegyüttes adja elő.