Jutalomjáték

JUD:
Ha ledoktorálok történelemből, több lehetőségem is adódik. Taníthatok, és mellette írhatok is.

SCOTTIE:
Mikor kezdesz?

JUD:
Azt akarták, hogy azonnal.

SCOTTIE:
Mi?

JUD:
De sikerült eltolnom egy héttel.

SCOTTIE:
Egy hét? Csak egyetlen hétre jöttél? Azért megkérdezhettél volna...

JUD:
Eddig se nagyon érdekeltelek.

Sokféle emberek vagyunk: jók, rosszak, életunók és életélők, vannak, akik csak csipegetnek, és vannak, akik terülj-terülj asztalkám módra élnek. Akárhogy is, mindenkinél eljön az a pont, amikor mérlegre kerül az élete - és jó esetben a végeredmény a megtisztulás, nem a könnyűnek találtatás. Scott Templeton, azaz mindenki Scottie-ja életében is elérkezett ez a pillanat.

Nem él visszahúzódó, szerény életet - inkább felelőtlennek, falnak rohanónak mondanák páran. Ugyanakkor ő az a figura, aki körül senki nem unatkozik: jókedv, derű és hasgörcsig tartó röhögés kíséri, amerre jár.

Bármilyen élethelyzetet képes egy mozdulattal megoldani, csak a saját életét nem - az nála már nem is bogos csomó, hanem igazi gordiuszi csomó. Minden emberi kapcsolatában csak addig megy bele, amíg nem kell emocionálisan is kockáztatnia, miközben rengeteg szeretetet ad, és maga is vágyik rá - meg is kapná, ha lenne bátorsága elfogadni. Egy napon azonban megérkezik a számla, és el kell döntenie, melyik irányba dől a mérleg nyelve.

Az első és legnehezebb lépés, hogy újra megismerje - igazán megismerje - a válása óta elhanyagolt fiát, Judot. Ez legalább annyira a dacos fiún múlik, mint a szembenézésre kényszerülő apán. A folyamatban több nő is segíti őket, hogy végre megértsék: a szeretet önmagában nem elég, időnként ki is kell mutatni.

Az előadás az EMT-SZTER-26-0013 számú pályázat révén jött létre, az NKTK közreműködésével és a KIM támogatásával.